Rosi

Rosi teljes nevén Ebony Rose ze Shetlandu 2005. novemberében 3 évesen került hozzám, egy alom erejéig. Elvileg decemberben kellett volna tüzelnie, de ő márciusig kihúzta.
Rendkívül jól beilleszkedett a hazai csapatba, és gyorsan elfogadott minket. Pedig még csak magyarul se értett, mégis tudta, mit akarok tőle.
Május 3-án születtek meg a kölykei, 5 szép kis kutyus, köztük az éppen éjfélkor születő Elwing.
A megbeszélés szerint Rosi a tricolor lányával Terrinkával ment haza, de a haza út is húzódott szeptemberig.
És itt a történet. Sahinál vártunk Hanaékra. Apu addig sétált Rosival, én meg a kocsiban vigyáztam Terrire. Mikor befordult és beállt mellénk Hanaék kocsija apu elengedte Rosit aki boldogan szalad a gazdijaihoz üdvözölni őket. Közben én is kiszálltam az autóból Terrinkát az első ülésen hagyva.
Rosi miután a gazdijait üdvözölte, odaszaladt a kislányához, adott neki pár puszit, majd visszaszaladt a gazdikhoz, így mutatva be nekik Terrinkát.
Amíg beszélgettünk ő boldogan bóklászott körülöttünk. Aztán mikor eljött a hazamenés ideje, Pavel csehül elkezdett beszélni Rosihoz. Rosi nézett rá, majd fogta magát beugrott ami kocsinkba. Mindenki jót kuncogott. Pavel meg beszélt hozzá tovább. Rosi fogta magát, kiugrott a mi kocsinkból, be az övékébe, és leült...
 

Kakas Tímea
Lucky-Luke kennel