A Collie (Skót juhász) és a Shetland Sheepdog (Sheltie) színgenetikája nagyrészt megegyezik, így tárgyalásuk együtt folytatható.
A színek történelmi áttekintése
A Collieról szóló első könyv 1881-ben jelent meg, melyben a szín meghatározása még úgy szólt, hogy bármely szín megengedett. A
legtöbbször
előforduló színek pedig a következők voltak (itt még nem lehet a mai színekkel
megegyező elnevezéseket mondani, hanem csak általánosságban használták ezeket.):
- Fekete és fehér (Black and White) több-kevesebb vörössel tűzve
- Fekete-fehér (Black and White), vörös nélkül
- Vörös-fehér (Sable and White)
- Vöröses homokszín (Sable)
- Összes sable-merle
- Kékesszürke-fehérrel (Cheviot).
Illetve megjegyzik, hogy a Black and White a színösszetétel több-kevesebb vörössel és nem a Black and Tan.
A merle szín valószínűleg génmutációként jelentkezett a fajtában, az alapszínből a Black and White-ból. De ezt a színt éppen ezen okból kifolyólag nem is szerették.
1870-es években karolta fel Mr. Arkwighlet a merle Colliet, vagy ahogy akkor nevezték foltos vagy Cheviot Colliet, mivel ezt a színt a kipusztulás fenyegette.
Mr. Arkwighlet fontos tanulmányt is készített a merle párosításokról.
1888-ban említik a fehér Colliet, méghozzá Őfelsége a királynő és a Wales-i herceg elfogadott ajándékba egy fehér Colliet. A fehér Colliet a pásztorok nem szerették,
mert nehéz volt megkülönböztetni a birkáktól, és a birkák a kutyák után futottak.
1891-ben a vörösek szerelmesei elhanyagolták a Black and Tan-eket, illetve néhány teljesen fekete Colliet is kiállítottak.
Ezekből a színváltozatokból ma már csak a
fekete-fehér vörössel, azaz a tricolor,
a sable-fehér azaz a gold-sable,
a Cheviot azaz a blue-merle,
a sable-merle
és a fehér létezik.
Kihalt a fekete, a Black and White, a Black and Tan és a vöröses homokszín.
A sable-merle és a fehér Európában nem elismert színváltozat és nem tenyészthető
sok országban.
A 80-as években a kutya genetikájával kapcsolatos kutatások igen eredményesek voltak, főként a Collie esetében értek el jelentős sikereket.
Genetikai felépítését tekintve a Collienak a következő színváltozatai különböztethetők meg:
Sable, tricolor, blue-merle, sable-merle
és ezek fehér faktorú változatai, fehér.
Ezen kívül a különböző okok miatt nem tenyészthető, vagy tenyésztendő fehér-merle, szürke, recesszív szürke, sable arcú tricolor és az albínó.
A szőr pigmentálását számos gén kombinációja határozza meg. Kromoszómáin legalább 9 olyan hely van, amely összefüggésben van az egyed szőrszínével.
A színt meghatározó gének
"A" gén: befolyásolja a sötét és világos pigment relatív mennyiségét és eloszlását a szőrszálban és a szőrtakaróban. Az önálló aguti
színeknél a szőrszálak nem teljes hosszúságukban agyszínűek, rajtuk sávozottság látható.
Általában a szőrszálak végei sötétek, alsó részeik világosabb színűek, a két sáv között átmeneti színek láthatók. A szőrszálak felső, sötét pigmentáltságának
hossza és színe is változó lehet. Dominancia sorrendben a következők tartoznak
ide a Collienál:
"Ay" - sable vagy cobolyszín az egész testfelületen.
"at" - a test felülete nagyrészt fekete, cserszínű foltokkal.
A heterogén génkombinációk csak próbapárosítás útján különböztethetők meg a homogéntől.
"B" gén: fekete és csokoládébarna, az orrtükör színét is befolyásolja. Ide két gén tartozik, a "B", mely a fekete megjelenését határozza meg,
és a recesszív "bb" csokoládébarna színt produkál, barna orral.
Collieban csak a "BB" fordul elő.
"C" gén: a színek világosításában vesz részt. A következő allélok tartoznak ide:
"C" - megengedi a teljes mélységű pigmentációt.
"chd" - sárgás bőrszín és fehér vagy majdnem fehér szőrszín.
"chl" - nem engedi a sárga színt érvényesülni, az állatok szeme kékes árnyalatot mutat.
"c" - albínó.
Collienál csak a "CC" fordul elő.
"D" gén: színhígító gén. A "D" intenzív szőrszínt produkál. A "dd" felelős a "máltai szürke" színért. A szőrszálak teljes hosszúságukban egyszínűek.
A feketét egyszínű szürkére a sablét beige színűre hígítja. A merlétől abban különbözik, hogy nem hagy foltokat, és a szem és orr színét is világosítja.
A Collienál a "DD" lenne kívánatos.
"E" gén: a fekete pigmentációért felelős. A sárga és a fekete pigment szőrbeli eloszlását szabályozza. Az "E" a sabléknál a fekete árnyaltságot okozza.
Az Ebr mutatja a tigriscsíkozottságot, de ez sem a Collieban, sem a Sheltieben nem fordul elő. Az "ee" világos arany vagy krémszínt eredményez. A sable egyedeknél a
fejen lévő arcmaszk nem látszik.
A Sheltienél még mindig előfordul az "Ee" de ritka.
Collienál csak az "EE" kombináció létezik.
"G" gén: fokozatos őszülést idéz elő. A "G" egyedek születéskor feketék, de idővel kivilágosodnak. A heterogén egyedek is őszülnek, csak a folyamat lassabban alakul ki,
és sötétebb színűek lesznek, mint a homozigóták. A "gg"-nél az előrehaladott őszülés nem következik be.
A Collie a "gg" allélpárt hordozza.
"L" gén: a szőrhosszt határozza meg. A rövid szőr "L" domináns a hosszúval szemben "l". A hosszú szőrszálak igen változatos megjelenését és módosulásait emellett kisebb
géncsoportok és környezeti hatások is jelentősen befolyásolhatják.
A Collie hosszú és rövidszőrű változata miatt itt igen jelentős. Bár a két fajta már külön kezelendő, de még mindig fordulnak elő "Ll" genotípusú rövidszőrű Colliek.
"M" gén: a merle színért felelős. Ez a gén szemidomináns, tehát nem teljesen domináns az öröklésmenete. Az "MM" egyedek majdnem fehérek, több-kevesebb színes folttal.
Ezek az egyedek lehetnek süketek és/vagy vakok, egyik, vagy mindkét oldalra,
de ez nem öröklődik. A szemük többnyire kék színű, és kisebb méretű, esetenként fejletlen, vagy teljesen hiányzik. Az "Mm" kékesszürke-ezüstös alapon márványozott fekete
pettyek helyezkednek el véletlenszerűen. A fehér szín nem mutat teljes áttörést,
így jelenhetnek meg a kékes alapon a fekete foltok. Vörös alapon is látható a sötét pettyezettség, a fejen és a fülön kékes szőrszálat fedezhetők
fel. A "mm" az alapszínt adja. A Collie fajtában meghatározó gén, de az "MM" nem kívánatos.
"S" gén: a fehér jegyek, elosztását befolyásolja. Tulajdonképpen színhiányt eredményez. Az egyes allélek genetikai viszonya nem teljesen tisztázott.
"S" - teljesen egyszínű egyedek hordozzák.
"si" - úgynevezett ír foltosság. A jegyek a szügyre, nyakra gallér formájában, a lábvégekre, farokra és a fejre korlátozódnak.
"sp" - Piebalt folt. határozott fehér foltok.
"sw" - A szőr 5-10%-a színezet, a többi fehér. A szem és orrtükör sötét.
A Collieban az "sp" és "si" fordul elő. Ez határozza meg a fehér Collie
színét és a fehér faktoros kutyákat.
Az egyes gének között lehetnek átmenetek is, így alakulhat ki az, hogy egy Collie oldalán húzódik fel egy fehér folt, illetve a pofán fehér a kutya.
"T" gén: pettyezettséget befolyásolja. A "T" a fehér részeken színes pettyeket eredményez. Kölcsönhatásban van a fehér foltosság génjeivel. A "tt" a pettyek hiányoznak.
A Collienál csak a "tt" fordul elő. (Zöldág, 1996, 1998)
A Collienál a következő genotípusú kutyák fordulnak elő fenotípusos csoportosításban
Sable fenotípusok:
1. "AyAyBBCCDDEEggmmsisitt", "AyAyBBCCDDEEggmmspsitt"
Ez a domináns sable bármilyen színváltozattal fedeztetve csak sable, sable-merle, és sable fejű fehéret hozhat.
2. "AyatBBCCDDEEggmmsisitt", "AyatBBCCDDEEggmmspsitt"
Árnyékolt, vagy mahagóni sable. Az arcmaszkja jól kivehető, a szőrszálak végei jellemzően sötét színűek. A kor előrehaladtával a kutya egyre árnyékoltabb lesz.
Tricolor fenotípusok:
"atatBBCCDDEEggmmsisitt", "atatBBCCDDEEggmmspsitt"
Döntően fekete színű egyedek, fehér és cserszín jegyekkel. A cserszín foltok intenzitása az alapszínt befolyásoló génektől függetlenül öröklődik.
Blue-merle fenotípusok:
"atatBBCCDDEEggMmsisitt", "atatBBCCDDEEggMmspsitt"
Az alapszín a szürkétől az ezüstös kékig változhat, rajta fekete foltok, véletlenszerű elrendezésben, márványozott rajzolat, fehér és cserszínű jegyekkel.
Sable-merle fenotípusok:
1. "AyAyBBCCDDEEggMmsisitt", "AyAyBBCCDDEEggMmspsitt"
Domináns sable színű, de genetikailag hordozza a merle gént, a szemek lehetnek kékek. Kölyökkorban még kivehető rajtuk a fekete rajzolat, de felnőtt korban már csak a szem színe
adhat támpontot a megkülönböztetésre, esetleg a fülvégeken található kékes szőrszálak.
2. "AyatBBCCDDEEggMmsisitt", "AyatBBCCDDEEggMmspsitt"
Sötétebb árnyalatú és felnőtt korban is kivehető a merle foltosság, különösen a pofarészen, a fülek szélein, a farkon gyakran látható kékes beütés és a szemek itt is lehetnek kékek.
Mivel a merle gén világos alapon tudja hatását kifejteni, ezért ezeknél az egyedeknél a jelenség vizuálisan nem kellően körülhatárolható.
Fehér fenotípusok:
1. "AyAyBBCCDDEEggmmspsptt", "AyatBBCCDDEEggmmspsptt"
Fehér, sable fejjel, a sable szín árnyékolt, vagy tiszta.